2014. május 24., szombat

Sütni vagy nem sütni...

No, megint kísérleteztem.
Előre bocsátom, nem vagyok a melegen készülő szappanok guruja. Eddig két próbálkozásom volt, a végeredmény tulajdonképpen nem lett rossz, de nekem nem tetszenek a túl rusztikus szappanok.
Mielőtt beizzítottam a sütőt konzultáltam egy nagyon kedves szappanos barátnővel, Tímellel, mert róla tudom, hogy készít ezzel az eljárással szappant.
Két variáció közül választhattam. Vagy hideg eljárással elkészítem a masszát, formába öntöm és azonnal be a sütőbe. (Ezt még soha nem próbáltam.) Vagy lábosban kutyulgatom-kevergetem, amíg kell, aztán belapátolom a formába. (Ez volt a két próbálkozásom.) Természetesen, egyik sem volt nyerő. :)) Egy harmadik megoldást találtunk. Hideg eljárás, formába öntés, 2 nap várakozás, irány a sütő: 50 fokon 1 óra, várakozás míg kihűl, másnap formából kivétel. Röviden ennyi! :))
Megmutatom mi sült ki belőle.

 A fenekük már a sütőben sem volt szép. Sőt, ennél sokkal csúnyább volt. Jelen állapotban, tapintásra egy hajszálvékony kemény réteg érezhető.

A pofijuk egész mutatós. Nem jellegzetes kurkuma színűk van, hanem olyan karamellás és viaszhoz hasonló. Tapintása teljesen rendben van.

Összegezve: Sokkal jobb, mint amit vártam. A beletett kurkuma ugyan elszíneződött és a fenekük sem olyan szép, mit szokott, na de elsőre??? :))
Most már csak azt kell megtudnom mikor vehető használatba. Tímel!!! Segítesz? ;))


2014. május 16., péntek

Macskacicó

Ez a szappan különleges személynek készült különleges alkalomra.
Egyetlen nővérem kapta a születésnapjára. Róla azt kell tudni, hogy azontúl, hogy nagyon szeretem, van három cicája. Is. Mert van még egy kutyus is. :))
No, de visszatérek a szappanhoz, ha már szappanos/kencés blogon vagyunk. :)) Nagyon nem volt kérdés milyen formájú szappant szeretnék összehozni. Nem kevés búzacsíra olaj és kakaóvaj van benne, az olíva- és a kókuszolaj mellett. A pofijához és a fülénél a maszathoz a masszába egy pici hévízi iszapot kevertem. A legnagyobb dilemma az illat volt, mert a nővérem nem szereti a kakaóvaj illatát, ezért mindkettőnknek tetsző kubeba bors illóolaj került bele.
Ez lett a végeredmény.



2014. május 5., hétfő

Csengetett a postás...

Múlt héten pénteken hírnök jött és pihegve szólt, hogy Timi hétfőn postára adta a csomagom. Eddig elhessegettem a kérdést, hogy mikor leszek végre én a következő állomás, de ez a pillanat is elérkezett. :)) Bevallom őszintén, már nagyon vártam. DE... vegyes érzelmeim vannak. Örülök, hogy részt vehetek ebben a játékos kezdeményezésben, ugyanakkor aggódom egy cseppet, hogy vajon az én kis, egyszerű szappanom elnyeri-e valakinek a tetszését, látva a többiek, mindenféle finomsággal ellátott, gyönyörűséges szappan csodáit. No, majd kiderül.

Itt még a jól bebugyolálva lapultak a dobozban:









A három országjáró
Zefír szauna szappanját le kellett vetkőztetnem a fotózáshoz, mert amúgy nem sok minden látszott volna belőle.

Tapogattam, simizgettem, szagolgattam, hogy melyiket is válasszam. Olvasgattam milyen csodás alapanyagok vannak bennük. Közvéleményt is kutattam; fiam és párom orra alá dugtam az összeset, hogy szerintük melyik legyen. Nyomoztam is, mert Zefír szappanján nem találtam az összetevőket, de a blogján ráleltem. ;))
Nem volt egyszerű választás, sőőőt... nehéz volt. Végül a győztes ... Szauna szappan Zefírtől. Nem tehetek róla, imádom a bergamott illatát!
A csomagba került kicsiny szappanom valószínűleg kakukktojás lesz a többi közt, mert ő egy natúr szappan, azaz nincs illóolaj benne, de a kakaóvaj illatát érezni. :))
  
A csomag következő állomása Andreánál lesz, aki a Regina szappanok készítője.
 
 Irány Kelet-Magyarország!








LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...